Étkezésünk-I.

Az étkezésünk (is) az agyban dől el

Tudom elhízott vagyok, mondhatni dagi, sőt kövér, csak ezt így nem akarta mondani háziorvosom, amikor a havi hypertonia gondozás céljából felkerestem. Megmérte a súlyomat, haskörfogatomat, nyakkörfogatomat, testmagasságomat és jelentőségteljesen csóválta a fejét. Ingatta jobbra-balra és arcáról nem a megelégedettség boldog derüje sugárzott. Ebből biztosan tudtam, -amit egyébként is tudok- csak nem merek szembesülni vele, hogy ismét felszedtem pár kilót. Ráadásul a hasamra, derekamra rakódott le, mert haskörfogatom is növekedett 5 cm-t.

 

Éreztem ezt is, hiszen a nadrágaim egyre szűkebbek, mintha összementek volna a mosásban. Mondtam is a feleségemnek, óvatosabban mossa, mert ha így haladunk, új ruhatárra lesz szükségem. Akkor Ő is ingatta a fejét, ugyanazt a rosszalló pillantást vetette rám, mint most orvosom. Összeszövetkeznek ellenem? Ideje lenne. Összeszövetkezni értem.

 

Ezek a gondolatok keringtek agyamban, de felocsudtam, mert a nővérke kedvesen mosolyogva ezt kérdezte: nem szeretne egy kicsit fogyni uram? Hát dehogynem szeretnék, de nem megy. Már hányszor nekirugaszkodtam, hányféle „csodaszerrel”, hányféle diétás „biztosnak hitt recepttel”, de hát az átmeneti siker után pár hónappal súlyom ott tartott, ahol volt, sőt… Igen szeretnék nővérke, hiszen tudja, de hát nem sikerül. Amennyiben komolyan gondolja, úgy nekirugaszkodunk újra, de másképpen, mint eddig -kapcsolódott a beszélgetésbe a doktornő. Rendben, próbáljuk meg, hiszen tudom, hogy ez a rizikófaktor a magasvérnyomásom mellett, komolyan veszélyezteti a szervezetemet. Megbeszéltük, hogy a következő alkalommal a feleségem is eljön velem, hiszen Ő vásárol és főz, így tisztában kell lennie mit vehet, főzhet nekem. Addig házifeladatot kaptam: egy hónapig írjam össze minden nap, hogy mit eszem-iszom-nassolok, a legapróbb részletekig. Adjam össze a nap végén, hogy mennyi kalóriát fogyasztottam. Azt is írjam le, mennyit mozogtam aznap. Hát szép kis feladat volt, de megcsináltam. Engem is érdekelt az igazság. Döbbenetes volt szembesülni azzal, hogy naponta átlag 4500 kalóriát eszem, iszom és körülbelül 3000-t égetek el. Persze, hogy hízom!

 

Egy hónap múlva nekikezdtünk. Azt mondta a háziorvosom, először is az evést, mint élvezeti forrást és pótcselekvést kell az agyamban helyére tegyem. Gondolkozzam azon, hogy sokszor csak azért eszem, mert gusztusos valami, valójában nem is vagyok éhes.

 

Elmagyarázta azt is, hogy a civilizáció hatására az emberek akkor is esznek, amikor nem éhesek, csak étvágyuk van az aktuális ételre, vagy a szokás úgy kívánja. Különítsem el az agyamban, hogy mikor vagyok igazán éhes és mikor ennék csak megszokásból, vagy mert örömet akarok vele okozni magamnak. Hmmm…, új gondolatok, de igazak…

 

Feleségemnek azt tanácsolta, hogy kevesebbet adjon a tányéromra, mint eddig. Azt nem kellett vele megbeszélni, hogy milyen ételeket főzzön, mert Ő tudta eddig is, sőt szívesen is ette, de nekem az eddig nem volt étel. Hát hogyan lehet élni saláták, főzelékek, párolt zöldségek, sovány húsok, halak, kevéske kenyér fogyasztásával? Hogyan lehet élni édességek, csoki, kekszek, fagyi nélkül? Hogyan fog a szomjam csillapodni sör és fröccs nélkül? És egyáltalán, milyen örömforrást találjak az evés helyett?

 

Hazamentem és úgy éreztem, a doktornő és feleségem fel akarják dúlni az életem. Bőségesen megvacsoráztam és nyomban lefeküdtem aludni. Éjjel teli gyomrommal rémálom gyötört.

 

Vergődtem, fuldokoltam és feleségem szerint hangosan horkoltam. Ezt máskor is szoktam, különösen akkor, ha alkoholt iszom lazításként. Hallottam róla, alvási apnoénak hívják, ez is egy súlyos rizikó, mert az agy ilyenkor nem kap elegendő oxygént. El kellene mennem alváslaborba, ott egy éjszaka vizsgálata eldönthetné, kell-e kezelés. Azt mondják, ha kezelnék, gyorsabban, könnyebben fogynék. Na ez már szimpatikus, tetszik. Elhatározom, hogy elmegyek, hiszen a beutaló már ott lapul a fiókomban néhány hete, ki tudja, egyáltalán érvényes-e még?

 

 

Napokig gondolkodtam. Legnagyobb gondot az jelent, milyen elfoglaltságot találjak az evés helyett, ami örömet jelent. Mivel pótoljam a nassolásokat, hogyan tegyem helyére agyamban az étkezések célját. Tudom, gyökeresen meg kell változnom, eddig csak felületesen tettem, segédeszközökhöz folyamodtam, ezért nem sikerült. Vívódom, de most nem adom fel. Meg akarom csinálni!
Hát itt tartok.

Kérem segítsenek, adjanak ötleteket, saját tapasztalatokat. Olyanok írjanak, akiknek már sikerült elérni és tartósan megőrízni karcsuságukat. Milyen egyéb örömforrást találtak? A következő számban leírom, mire jutottam, hogyan élem mindennapjaimat.

Addig is üdvözli Önöket, egy ma még kövér (BMI:38,2 ; haskörfogat:126 cm) páciens.

(Forrás: HYPERTONIA folyóirat, szerző: dr. Ádám Ágnes családorvos)